Nyílt nap

Nyílt nap

Január 28-án, hétfőn nyílt napot tartottunk a nagycsoportos óvodások számára.  A nagy számban megjelent gyerekeket és szüleiket az igazgató néni köszöntötte, majd két csoportban folytatódott az ismerkedés. Először a leendő tanító nénik kreatív foglalkozásán vettek részt, amelyet angol és német…

Két érem a Megyei Úszó Diákolimpián

Két érem a Megyei Úszó Diákolimpián

2019. január 27-én Pécsett rendezték meg a Megyei Úszó Diákolimpiát a Hullám fürdő 50 méteres medencéjében. A városi versenyről 12 tanulónk jutott tovább. Sajnos a betegségek miatt csak 8-an tudtak részt venni a megyei versenyen. Úszóink remekük helytálltak. Eredményeink: Varga…

JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ

JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ

Január 11-én pénteken rendezték Kozármislenyben, a Janikovszky Éva Általános Iskola Sportcsarnokában az alsó tagozatosok tantervi anyagra épülő játékos sor-és váltóversenyét. Ebben a tanévben is kiválóan szerepeltek alsó tagozatos tanulóink. Kicsit szomorú volt látni, hogy míg Mohács és Komló körzetéből 2-2…

Karácsonyi ünnepi műsor

Karácsonyi ünnepi műsor

December 12-én este 17 órakor iskolánk karácsonyi ünnepi műsort adott a színház épületében. A rendezvényen megjelent Komló város polgármestere és sok más illusztris vendég. A nézőközönség a Diótörő történetét láthatta remekbe szabott kreatív előadásban. Ezúton szeretnénk megköszönni a betanító pedagógusok…

Megyei 3. hely

Megyei 3. hely

A megyei diákolimpia futsal döntőjében 2019.01.07-én Pécsett jól szerepelt iskolánk csapata. A csoportmérkőzések során szoros mérkőzésen kapott ki a későbbi bajnok Bóly csapatától, majd meggyőző fölénnyel nyert Siklós ellen. A helyosztó döntetlen végeredménye után a büntető rúgásoknál jobbnak bizonyultak a…

Labdarúgás

Labdarúgás

December 13-án sportcsarnokunkban került megrendezésre a IV.korcsoportos Karácsony Kupa futsal labdarúgó torna öt iskola részvételével. Csapatunk minden mérkőzését megnyerve szerezte meg az első helyet. A torna végeredménye: 1. Gagarin 2. Szilvás-Felsőszilvás 3. Kenderföld 4. Hosszúhetény 5. Kodály Sásd és környéke…

Nagy László Gimnázium idegen nyelvi matiné

Nagy László Gimnázium idegen nyelvi matiné

2018. december 15-én a Gagarin Iskola immár harmadik alkalommal vett rész a Nagy László Gimnázium idegen nyelvi matinéján. Az idei rendezvény különlegessége, hogy a gimnázium a 65. évfordulóját ünnepli. 7. és 8. évfolyamos diákjaink angolul és németül adtak elő pop…