JÁTÉKOS SPORTVERSENY DIÁKOLIMPIA MEGYEI DÖNTŐ

Január 11-én pénteken rendezték Kozármislenyben, a Janikovszky Éva Általános Iskola Sportcsarnokában az alsó tagozatosok tantervi anyagra épülő játékos sor-és váltóversenyét.
Ebben a tanévben is kiválóan szerepeltek alsó tagozatos tanulóink.
Kicsit szomorú volt látni, hogy míg Mohács és Komló körzetéből 2-2 csapat, addig Pécsről csak 1 csapat vett részt a megyei versenyen.
Igaz, sokat kell dolgozni, a 10 feladatra egységes csapattá kell gyúrni három korosztályt, de Pécsett jóval több általános iskola van, mint a két másik körzetben.
Természetesen mindig az adott helyzetet kell megoldani, így büszkék lehetünk a gyerekek jó szereplésére.
Holt verseny alakult ki a második helyen, ezért egy 11. feladattal kellett eldönteni az ezüst érem sorsát. Most Mohács vitte haza az ezüstöt, jövőre lesz miért harcolnunk!
A bronzérmes csapat tagjai:
Dömény Lili, Ambrus Réka, Boronyák Anna, Boronyák Zsolt, Varga Áron, Kékesi Szabolcs, Kovács Anett, Nyári Fatime, Szabó Gréta, Renner Zalán, Papp Olivér, Szabó Dani, Niedling Nikolett, Nyári Fédra, Smudla Viktória, Szabó Szilárd, Vudi Áron, Keresztény Buda.
Felkészítők: Lovai Eszter, Czárné Vertike Erika

  • IMG_8019
  • IMG_8022
  • IMG_8031
  • IMG_8039
  • IMG_8044
  • IMG_8046
  • IMG_8051
  • IMG_8052
  • IMG_8055
  • IMG_8056
  • IMG_8058
  • IMG_8059