Országos szervezésű informatikai tehetséggondozó műhely iskolánkban

Országos szervezésű informatikai tehetséggondozó műhely iskolánkban

Iskolánk október végétől kb. fél éven át ad helyet közös szervezésben a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány (www.messzehangzo.hu) kezdeményezésére, az Adatkaland elnevezésű tehetséggondozó informatikai műhelynek. Az esemény két helyszínen zajlik majd, Budapesten és Komlón.

Turi Péter iskolánk pedagógusa, aki 5 éve az alapítvány munkatársa és a műhely vezetője, oktatója elmondta:

“A műhely célja hogy a hátrányos helyzetű gyerekeknek olyan informatikai megoldásokat mutassunk, melyek jelen pillanatban meghatározóak az informatika világában, valamint felkeltsük érdeklődésüket ezen informatikai ágazatok iránt. A 10 alkalom alatt olyan dolgokról hallhatnak a gyerekek, melyek az általános iskolai oktatásban nem jelennek meg.
Az eseményen a 9 főből álló csapatba, 4 komlói és 1 pécsi iskolából jelentkeztek és kiválasztás alapján kerültek be.”

A műhelyfoglalkozások havonta két alkalommal zajlanak majd, ahol például olyan témák szerepelnek majd, hogy hogyan védjük adatainkat az interneten, mi a jó logó, design, weblapkészítés, programozás.

A foglalkozások alkalmával budapesti nagyobb cégek, vállalatok munkatársai is tartanak majd előadást különböző témákban.

  • adatkland01
  • adatkland04
  • adatkland05
  • full-logo-01
  • meta-logo-4-01