Iskolánk névadójára, Jurij Gagarinra emlékeztünk április 12-én. Színes, több helyszínen zajló programsorozaton vehettek részt diákjaink. Az alsó tagozatosok többek közt Jurij Gagarin komlói látogatására emlékeztek, emellett téma volt az űrutazás is. Sportversenyben és színvonalas bábelőadásban is részük lehetett. A környezetvédelemhez kapcsolódóan megtisztították a hulladéktól az iskola környékét.

A felső tagozatosoknak műveltségi vetélkedő és kézilabda mérkőzések tették emlékezetessé a napot. Az iskolában négy intézményből öt csapat vett részt a művészeti munkaközössége által szervezett kistérségi műveltségi vetélkedőn. Az irodalom, ének-zene, történelem tantárgyakra épülő feladatokban Petőfi Sándor születésének 200. évfordulójára fókuszáltak a diákok.

A Huszár Zoltán Tornacsarnokban a lányok Iványi István vezetésével, a Városi Sportközpontban a fiúk Kiss Balázs irányítása mellett mérték össze tehetségüket a 35. Gagarin Kupa kézilabdatornán.

Emellett a Városház téren megkoszorúztuk Jurij Gagarin emléktábláját.